Apuci

Ma arra gondoltam, hogy Apuci, meg hogy elengedés, meg arra, hogy vagy millió virág a síron, és hogy temetés. Ma arra, hogy emlékezés! Hogy még kis koromban kint a lépcsőn ülve viharfigyelés, meg arra hogy villám és mennydörgés szeretés. Meg eső, ami mind a fejünkre és nyakunkba. És mi kint áztunk a cseppek alatt ülve vacogva, míg Anyuci morgott fejünk felett, hogy “Gyurika, hát megfázik ez a gyerek!” Ma arra, hogy az ágy előtt a birkabőrön együtt ettük az aprított tejet, vagy ha mama nem látta, hát a meggybefőtteket. S mind mikor kérdeztem, hogy Apuci miért kell mindig itt lent a földön ülve? Azt válaszoltad, innen már nem eshetünk lejjebb, gyere Vandikám ide mellém, ülj le! Ma arra gondoltam, hogy postakocsi, hogy hétvégente mellette ültem, s nagy komoly segítőkészen csomagkézbesítettem, s hogy a sas madár minden egyes alkalommal jó előre köszöntött, és elkísért egy jó nagy darabon! Hogy még az egyetemi felvételimen is azt mondtam, hogy szürke nagy madár, (mert így tanította az apukám), és hogy hangos kacagtak a válaszon! Meg arra, hogy legegyenesebb dolog a gerinc, és hogy ha feladat van, abba bizony beleállsz, és hiszti nincs! Meg arra, hogy kitartás és tisztelet, meg arra, hogy igenis létezhet együtt szigor és szeretet! Hogy mindig gondoljam végig kétszer is, hogy mit akarok mondani, aztán maradjak csendbe! Meg hogy semmi jót ne halljak rólad!…és vigyázz a gyerekekre! Ma arra gondoltam, hogy Apuci, meg arra hogy temetés, és hogy bárhogy is szeretnék szót fogadni, és jó gyermeked lenni, azért bitang nehezen megy ez az elengedés!

Vélemény, hozzászólás?