Ajkad ajkaimhoz

Ma arra gondoltam, hogy érintés, meg arra, hogy ajkad ajkaimhoz ér, meg arra, hogy ujjaid hegyén felperzselt bőröm boldog sóhajtva ég. Ma arra gondoltam, hogy mélyen belém költöztél, hogy minden viharok kellős közepén, hogy hozzád fut haza szívem, mielőtt teljesen elveszem én! Ma arra, hogy mindig tárt karokkal, hogy átölelsz a világ legvégén, hogy tartasz erősen, hogy váram, hogy otthonom vagy, hogy bátrabb és igazabb vagy minden hazug kételyeknél! Ma arra, hogy érintés, meg arra, hogy eggyé olvadás, hogy nincs egy sejtem se, mi ne lenne összeforrva Veled, hogy meztelen lelkemnek meleg lélegzeted ad újra meg újra tiszta életet, hogy bármennyit is vétkezzek, Te mindig fogod a kezemet, hogy legyek bármilyen bűnös is, Te nem veszted el bennem a hitedet. Hogy bennem lüktetsz erősen, s én körbe fonlak lágyan, s ha elfogyott belőlem az erő, s megbotlik néha a lábam, megfáradt lelkemnek erős tested ad majd ágyat, s mellkasodra hajtott fejem alatt hallom lázas, mélyről dobbanó erős szívedet, mely eltévedt utamon irányt mutat, az Ariadné-fonal morze-jeleket. Ma arra gondoltam, hogy érintés, meg arra, mikor az ajkad ajkaimhoz ér, meg hogy jöhet bármekkora vihar, szét cibálhat bármekkora szél, Te akkor is mindig bátran tartasz a zivatar kellős közepén, hogy réveteg ujjaid alatt felperzselt bőröm boldog sóhajtva, meg arra, hogy ha mellettem vagy, nem érhet el semmi soha, meg arra, hogy erősen, meg arra, hogy lágyan, meg arra, hogy ajkad akkor is ajkaimhoz, ha néha meg is botlik a lábam.