Mindent vissza kell adni

Ma arra, hogy semmit sem birtokolsz, és mindent vissza kell adni, meg arra, hogy senkit sem birtokolsz, és bizony mindenkit vissza kell adni! Meg arra, hogy bodzabokor nyílik a kert sarkában, meg arra, hogy a baj soha nem jár egyedül, önmagában. Meg hogy olyan sűrűn hullnak mind a cseppek, ha az eső megered, s van, amit hiába is vakarod, veled együtt született! Hogy oly sűrűre szőtte benned magát, mint pókháló a fonalát, hogy jól ismered, s előre retteged már az éjszaka mosolyát. Ma arra, hogy nem viszünk magunkkal semmit sem, s mily könnyűek is vagyunk, mint szivárványok zápor után, közszemlére megfeszülten meztelen ragyogunk. Hogy senkit sem magunkkal, hiszen senki sem a miénk, s ha megfogom a húsomat, mégis mily élő is ez illúzió kép. Ma arra, hogy bizony minket se birtokol senki, s hogy egyszer minket is vissza fognak venni. Hogy nem kell az idők végezetéig itt lent legelni, és nem kell a megrágott életfalatjainkat újra meg újra visszakérődzve lenyelni, meg arra, hogy mily egyszerű is kimondani, hogy nincs mit tenni, ennyi volt csak, ennyi. Hogy senki sem tarthat, vagy formálhat ránk jogot, és ha valami véget ért, hát nincs más dolgunk, mint elfogadni, elfogyott. Ma arra, hogy több mint 40 év munkája, a téglák, az ablakok, az ajtók s a falak, ma arra, hogy a tető alatt végül mindig csak az űr marad. Hogy a bodzaszörpöt azért még megisszuk utoljára, és hogy a ház előtt sok-sok meggyfa nő, és hogy a csend lassan odabent a bőr alatt, elviselhetetlenül hatalmasra nő! Hogy kíméletlen rád ront minden éjszaka alatt, hogy légy bármily erős napközben is, éjjel úgyis te leszel a legfinomabb falat! Ma arra, hogy víg galambok turbékolnak a fenyő ágai között, meg hogy néha elfogy a lég az ég s a föld között. Ma arra, hogy végül is milyen jó, hogy nem kell itt lent maradni, meg hogy egyszer úgyis minden véget ér, ma arra, hogy senki sem fog itt maradni, mert egyszer mindenki véget ér.

Vélemény, hozzászólás?