De addig is…

A falba temetett erek lüktetése mélyen szendereg
Míg az égen álmosan nyújtóznak a kacska fellegek
S az Út önmagába fogadja be örök önmagát
És fűszálakból húz a rét mellére szép ünneplő kabát
Majd súlyos lépteit a dermedt szürkeségnek
Ijedten rebbenek szét a rémült cinkefészkek
S nagyot nyújtózik az álom, míg fölmászik a falon
A kémény füstjében hagyott forró árnyékhalom,
Majd masnit rajzol a fellegek kunkori hajába
Pernye ízű mámort a napsugár ajkára
És ezer ízű könnyet hullatón könnyeden
Balga ág ujjacskák égjáró röptiben táncolnak,
Míg lassan a falba temetett erek lüktetése újra megered,
De addig is füstfelhőkkel táncolnak és kémény kóborolnak
Az álmos fellegek.

Esik eső

Esik eső csöndesen
Mossa arcom gyöngeden
S egy csepp magába csomagol
Míg testemen végig gyalogol
S ajkamat szomjazón öleli
Míg magával tisztára fürdeti
S az ujja táncol mellemen
Felébresztve szellemem
Izzó tüzét és vágyait
Lángoló színes álmait
Míg képzetem tiszta mezején
Egyek leszünk
Az Eső meg én.

Mint a meztelenre olvadt inga…

Mint a meztelenre olvadt inga
Csöpög a méz a hajlatainkba
S érintkezésünk izzó mezején
Lángol a testünk a Lét peremén

S én kíváncsi ujjaimmal felfedezem
Mi szavakkal el nem mondható
S kívánom, legyen örök, ez a végtelen pillanat
Melynél nem született még eddig szentebb, s igazabb

S csókjaink nedvesen búgó húrjain
Nyelvem táncol ajkad lágy akkordjain
S fölfedezem benned mind a rejtekhelyeket
Határtalanná dagasztva édes Szerelmedet

Mint a meztelenre olvadt inga
Hatolok be égő pólusaidba
Hogy érintkezésünk izzó mezején
Ne maradjon a Világon végül semmi más,

… csak Te meg én!

Finoman

In memoriam T.M.S

Finoman lepi be a por a bútorokat
S csak száll könnyeden, mint óvatos zuhatag
S kokárdáját a szélnek messzi fújja az ég
Ősz hajszálaimból a vér kiszökött már rég
S koppanó mosolyát bőröd illatának
Magamra festem gyolcsba szőtt ruhának
S édes pántlikáját a semmittevésnek
Őrzöm képeit a dicső felismerésnek
S lábnyomát, mi moccanna a feneketlen éjnek
Átadom magamat az üdvözítő kéjnek
S táncot járnak bennem a vidám hit színek
S csak száll a por szobámban
De én már nem hisztizek
Ajtódban levetem meztelenre fáradt testem
S a küszöbön pihenő fehér cipődre ejtem
És csak szállok könnyeden, mint óvatos zuhatag
S belepem szobádban a néma bútorokat.

Mámorrá lettél bennem

Mámorrá lettél bennem, mint a megkövült szavak,
Magamba iszlak Téged, mint áhítatomat,
S lesz ölelésed bennem kristálytiszta Fénnyé,
S leszek én Tebenned igaz lüktető Létté.
S látomás lesz minden el nem csókolt csókban,
Ölelésünkben, édes mosolyunkban.
S ha ébredni kezd bennünk a végtelen kábulat,
S hangunk után szökik majd az éber indulat,
Akkor én táncolt lejtek benned, mélyet áradót,
Vágytól lüktetőt, mélyről buzogót,
S felébresztem benned, mi ezer éve aluszik,
A Templomot,
Melynek most megkongatjuk ódon harangjait.

Megállni kész az idő

In memoriam T.M.S

Megállni kész az idő
Egyhelyben toporog
S mint kucsmától a veríték
Tőled úgy távolodok

Ajkaimtól elszalad
A rőt idő pora
S hogy mi egyszer Egyek voltunk
Már nem jő’ vissza soha

Ujjainkról lehulltak
Az együttlétlevelek
S ha fogam húsomba harap is
Nem leszek többé neked

Őszbe fulladt nyarunknak
Piros köpenyét
Összetörte a nemlét ökle,
Mint egy marék venyigét

S ha mosolyom és táncom is
Egyszer nem lenni szenderül
Csönd és Béke hűs magánya
Bennem majd végleg egyesül.

Mert van ami…

Mert van, ami moccanatlan és örök
Mint az égre írt gabonakörök
Miket táncva vésett fel oda a Szél,
Mikor játszva Hozzá önmagába tér
Mert van, ami moccanatlan és sosem változó
Mint a kikötőben táncoló hajó
S mint tűhegy megáll benne a Szél
Mindig mikor (önmagával táncva) Hozzá visszatér
S ha moccanatlan is, vagy meg nem nyugodó
Van, ki derekát elkapja s magával ragadó,
S összesepri a kertben mind a lehullott csillagporokat,
S aztán a konyhában majd mindent elmosogat,
S ha marad e földön lent szennyes valami,
Azt a Szél hamar fölkapja s magával viszi
Csak szállani odafönt és felhőt hajtani,
Vagy a végtelen égen végtelent játszani,
S mint akiknek itt lent már semmi dolguk nincsen,
Csak táncolnak e végtelen parkettű égen
S ha van e világon, mi moccanatlan és örök
Az nem más, mint az Égre írt Széltánc-gabonakörök.

Egy bűnöm van csak

Egy bűnöm van csak, de én azt vállalom
Szerelem ül a vállamon
Hangosan kacag, úgy szeretkezik
Mikor bennem egy dal Tőle megszülethetik

Egy bűnöm van csak, de én azt vállalom
S nincs már bennem semmi fájdalom
S a lét, mely kezembe adja legszebb szavát
Úgy ül mellettem, mint igaz jó barát

Egy bűnöm van csak, de én azt élvezem
Hogy Szerelem vezeti féktelen vad szívem
Mindig csak kacag, úgy szeretkezik
Mikor bennem egy dal Tőle megszülethetik.

Csillapíthatatlan

Csillapíthatatlan éhség gyötör
Óh, kérlek titeket, ennem adjatok
Ömlenek szívembe a szavak
Kezeimbe papírt s tollat adjatok

Lépteim alatt halkan kopik a föld
S új ruhát ölt bennem a lent és a fönt
És én már semmi mást nem kérek tőletek
Csak kezeimbe papírt s tollat tegyetek

A többi, mint édes Csoda, születik meg majd
S úgy bújik elő, mint ékes gondolat
S én átadom mindazt, mi nekem elmondatott
Csak kezeimbe papírt s tollat adjatok

Éhségem mohó vágyként lüktet,
Hogy születése legyen egy új jövendőnek
S míg dobban e szív, s míg érez e lélek
Adjatok papírt, s tollat kezeimbe kérlek!

Mond csak

Kolbászkerítést fon a Hold
Dolmánykabátján szellőlányka lesz a rojt
S ha habozik, akkor is jót akar a száj
De mondd csak!
A szem mond igazat, vagy a szó, ami száll?
Mennyi és mennyi, megannyi lopott pillanat
Szemed szemembe nézett, s benne otthonra akadt
Szemem szemedbe révedt, s oly közel lett a lég
De mondd csak!
Ha felfedjük titkos táncunkat, ránk sújthat-e a vég?
Mondd csak!
Ha majd kolbászkerítést fon az égre a Hold
S dolmánykabátján szellőlányka lesz a rojt
Fogsz-e akkor is úgy rám nézni?
Fogja-e szemed szememet igézni?
S ha majd a Csend megszüli nekünk az Igaz pillanatot
Mondd csak!
Lehetek-e én az a Szellőlányka, melyet a Hold a kabátodra felaggatott?

Ki röpteti

Ki röpteti a szelet?
Ki súgja meg neki, hogy merre mehet?
Ki mutat neki irányt, s utat?
És honnan tudja, hogy mi után kutat?

Lenne az Égen egy nagy Tanár?
Ki mindenkinek dirigál?
És vajon Ő honnan tudja, mi helyes?
Hogy melyik szellő merre mehess?

És szólni, ugyan hogyan szól nekik?
Rájuk int, vagy csak csendben odakacsint?
S a kóbor Szelek mindegyike
Szót fogad neki, s tudja, mit kell tennie?

S ha éjjel a nagy Tanár alszik egy picit
Akkor az égen egy Szellő se moccanik?
Egyik se fúj se jobbra, se balra?
Csak akkor, ha Ő azt úgy akarja?

S ha Ő néhanap mérges, vagy kiabál kicsit
A szellők Őt akkor is, akkor is szeretik?